Egyedüllét, társas magány
Mindenkinek szüksége van egy kis elvonulásra, egyedüllétre, de nem mindegy hogy miért! Azért, hogy kikapcsolódjunk, vagy azért hogy ne legyünk a másik közelébe. Ezek az idők egyre csak nőnek. Elmúlik az egymás iránti érdeklődés, milyen volt a napod, mit csináltál? Csak a köszönés marad. Együtt nézik a tv-t órákig szótlanul, közben gondolatban, lélekben egészen máshol járnak. Itt ér véget az egyedüllét, és kezdődik a magány. Amikor már nincs mit mondani, nincs mit adni a másiknak. Nem érezzük fontosnak magunkat, életünk csak fut egymás mellett, és nem tudni, hogy mikor lesz vége. Az élet gondjai felemészti az embereket,elmúlnak a közös beszélgetések, a vidámság.
Észre sem vesszük és máris az egyedüllét a társunk
Elfogynak a közös programok, az egymásra szánt közös idő. A közös jövőkép, ködössé válik. Nincs új a nap alatt! Ez az állapot csak önámítás, azt gondoljuk így kell lennie, pedig nem! Nem jó ez így senkinek sem. Lassan észrevesszük magunkon, hogy felemészt a bizonytalanság. Hiába vagyok valaki mellett, ha azt érzem, hogy csak kihasznál, vagy csak éppen úgy jó neki,ahogy van. Bizonytalanná válunk, és ez mindenre kihat. Munkánkra, érzéseinkre, hangulatunkra, egész lényünkre. Értéktelennek érezzük magunkat. Ezek után sajnos, kihűl minden párkapcsolat. Bekövetkezik az eltávolodás, amit visszafordítani, igen kemény munkát igényel mindkét fél számára. Ezért törekedjünk önmagunk szeretetére, mert csak akkor tudjuk kivetíteni a másikra! Így pedig többé, nem fogjuk azt érezni, hogy egyedül vagyunk és talán búcsút inthetünk az egyedüllétnek.
