Elengedés

Milyen könnyű kimondani, és milyen nehéz megélni! Küzdelem önmagunkkal. Egy helyben topogunk, valaminek a rabjává válunk. Legyen az bármi, ami bánt bennünket legbelül, mélyen gyökeret eresztve. Ilyen érzés lehet egy baleset, betegség, válás, munkahely elvesztése, anyagi csőd, haláleset. Ezek a bajokat senki sem tudja elkerülni, villámcsapásként jönnek, és az életünk részévé válnak. Az a kérdés? Ki, hogyan tud megbirkózni vele, kinek hogyan megy az elengedés. Hiszen nem is gondoltuk, hogy velünk is megtörténhet. Elveszítünk valamit, vagy valakit, ami a miénk volt. Elvette tőlünk az élet. Nem mi engedtük el, elvették! Hiába kapálózunk ragaszkodunk, tiltakozunk, lázadunk, attól még nem kapjuk vissza. Ekkor mondják, engedd el!

Elengedés, de hogyan?

Sehogyan. Át kell élni, meg kell gyászolni, erősnek lenni, megfelelni mások, és magunk elvárásainak! El kell engedni a magunkról alkotott képet, hogy mindig milyen erősek vagyunk. Hagyjuk, hogy mi magunk legyünk a fájdalom, és megengedjük, hogy őszintén kimutassuk másoknak. Csakis ezek után indulhatunk el a gyógyulás felé. Ez, egy fájdalmas nehéz folyamat, a gyász folyamata. Ilyenkor nem tudunk tisztán gondolkozni sem. Nehéz belső munka az elengedés! Segítségre van szükségünk, hogy elmondhassuk mi bántja a lelkünket, mitől olyan nehéz mintha egy követ cipelnénk a mellkasunkon. Hosszú időbe telik elfogadni, hogy lehet albérletben is élni, hogy csődbe ment vállalkozás helyett más lehetőség is adódik, hogy az ember halandó, és hogy a társunk mást szeret. Ez az elengedés és az elfogadás, amiből tanultunk ,és még ki tudja mit hoz az élet! Gondoljunk a szép dolgokra, mert minden rossz után csak jó jöhet!